Eljött az ideje egy újabb beszámolónak, főleg mert kedves Kisdiák Zsófi felszólított, hogy gyakran írogassak ide. :-)
A hétvége első felének programja kirándulás volt, amiről nemrég értem vissza, egész érdekes volt. Egy
A hangverseny után jött az igazi poén, mert szerveztek egy Európai dalverseny elnevezésű össznépi ökörködést is, ahol minden jelenlévő nemzet képviselőjének be kellett mutatkozni valamilyen nemzeti tánccal, énekkel vagy népviselettel. Vicces volt, hogy ugye Magyarországról csak egyedül vagyok, gondolkoztam is, hogy mi legyen, aztán úgy döntöttem, hogy miután népviselet éppen nincs nálam, táncolni meg nem kéne, mert az nem biztos, hogy jól állna, próbáltam énekelni valamit. Előtte viszont az este első poénjaként a spanyolok elrángattak magukkal, mikor ők mentek fellépni, mondván, hogy szerintük én félig spanyol vagyok. Vicces volt, főleg, hogy előtte is meg utána is sokan mondták, hogy engem, amikor láttak, spanyolnak hittek. Ennyire asszimilálódtam volna az amigokhoz?! Nem lesz ez így jó, néha már spanyolul köszönök és káromkodok (ez persze nem igaz, mert nem hagyom el a hungarikumainkat, de ezek többet használják a "putta madret", mint mi a közösülésre felszólító kedvencünket). Persze végül tegnap este óta már mindenki tudja, hogy én vagyok az egy szem magyar, mert végül a Kicsiny falum örökbecsű slágert énekeltem el (igazodva a sztereotípiához, hogy szomorú nemzet vagyunk, sírva vigadunk, meg a lelki állapotom bizonyos részéhez is), persze angolul elmagyaráztam előtte, hogy miről szól, hogy ne nézzenek annyira bambán. Ami azért így is összejött... Szerintem szörnyen ment, de végül egész nagy sikerem volt, persze ebben nagy része lehetett annak is, hogy mint már említettem, a legnagyobb csoport spanyolokkal, a második legnagyobb csoport törökök egy részével és a harmadik legnagyobb csoport olaszokkal is jóban vagyok. De utána is sokan jöttek gratulálni mondván, hogy tetszett nekik. Ja és most már majdnem az összes törökkel jóban vagyok, ők, ahogy az Icwipen, itt is megtalálnak... Helyezésben dicséretet kaptam egy különdíjjal (ami lengyel útikönyvet és csokit jelentett a kézzelfogható részéről a dolognak).
Ma úgy jöttünk vissza Poznanba, hogy megnéztünk egy közeli XIII.-századi cisztercita apátságot. Hogy ott miket láttam... a "szerzetesek" mind fiatalok voltak és farmerben meg sportcipőben rohangáltak a reverenda alatt. Hiába, már az egyház is globalizélt!
Egyelőre ennyi, mindenkinek további kellemes hétvégét kívánok!
Legyetek jók, ha tudtok!
